2016. november 2., szerda

BAC Mono építése 5.rész

Az Autó

Eljött a pillanat amire én is és az olvasók is vártak, mert most bemutatom mi is tartott 7 hónapig, hogy elkészüljön! Tavaly nyáron kezdődött meg az építés feltételeinek megteremtése az alkatrészek bevásárlásával és az SBrick segítségével. Maga a tényleges építés októberben kezdődött a tervezéssel és különböző megoldások tesztelésével, majd a további 6 hónapban folytatódott az egyes alkotórészek kidolgozásával. Az elején jött az ötlet a folyamat rögzítésére is, és így született meg a KockaAutó Blog. Az egész azért is tartott ennyi ideig, mert az iskolai kötelezettségeimnek is eleget kellett tennem a végén egy érettségivel, de már ezen is sikeresen túl vagyok, így végre eljutottam addig, hogy az autót bemutathassam itt. Azonban mostanában rengeteg hátráltató tényező jött közbe főleg a technikai oldalról, ezért csúszott ilyen sokat a végső bemutató, illetve azért is, mert nem voltam teljesen elégedett az első kész változattal, és egy komolyabb újratervezésen is átesett az autó annak érdekében, hogy még jobban működjön. 

Első futómű:



Igen, igen nagyon sokszor körbejártam már az autónak ezt a részét, de soha sem voltam vele maximálisan elégedett. Egyes gyengeségei következtében sérülékenynek és nem is megfelelően működőnek bizonyult. A sokadik áttervezése után sem tökéletes, de úgy érzem, végre kihoztam belőle a lehető legtöbbet. A LEGO kialakítása miatt még mindig vannak gyenge pontjai, de  ezek elhanyagolhatók, illetve gyorsan és könnyen orvosolhatók.


Első futómű átalakított alsó lengőkarral és kormányművel

A konkrét probléma a kormánymű alsó lengőkarral való érintkezése volt terhelés alatt és teljes kormányelfordítás esetén, illetve maga a kormánymű is kicsit gyenge volt szerkezetileg, és ezen a kivezetése sem javított. Szerencsére mindkét problémát orvosolni tudtam egyetlen változtatással. A fogaslécet egy egységgel előrébb toltam, és az alsó lengőkar elülső ágát hátrébb fogattam fel. A változtatás hatására már nincs többé ütközés a két rész között, sőt a fogaslécet megvezető sín is szélesebben fogja össze a két részből álló kormányelemet, ami az 5x7-es kereten átvezet, és még merevebbé teszi a szerkezetet.

Hátsó futómű és szárnyemelő mechanizmus:




Az új hátsó futómű

Itt a szárnyemelő mechanizmus tökéletes és hatékony működése érdekében volt szükség az átalakításra. Miután az előző megoldást sehogy sem bírtam igazán megbízhatóvá tenni, jött a szomorú felismerés és az újabb kemény munka. A végső elhatározásban az új elemek beszerzése játszott közre. Ezek segítségével már gond nélkül tudtam egy hatékonyabb hátsó traktust készíteni. Ugyanis ez magába foglalja a futóművet, a hátsó szárnyat az emelő szerkezetével és a hajtást is. 


A régi
És az új szárnyemelő, illetve felfogatása
  Az új futóműben az alsó lengőkar hátsó ága is stabilabb lett, ami szintén egy kisebb probléma volt. A végső verziót egy függőleges elem tartja össze, ami által a fogaskerekek feszítő hatását küszöböltem ki, és ez vezeti meg az aktuátorokhoz vezető tengelyt is. Itt nagy hasznát vettem az új alkatrészeimnek is. Amiről még nem esett komolyabban szó, az a hátsó szárny mozgatása. Részben azért nem, mert a karosszériához tartozó látványelem, így meg szerettem volna hagyni a végére. Az elképzelés emögött az volt, hogy két lépcsőben működjön, így ez sem lesz átlagos. Először kiemelkedik a karosszéria síkjából, majd pedig további emelkedés közben a dőlésszögét is változtatja, akár egyes modern szuperautóknál. Ez ugyan nem található meg az eredeti BAC Mono-n, de szerettem volna még egy kicsit vagányabbá tenni, hiszen mégiscsak én terveztem, és így beletehettem egy kis egyediséget is. Az egészet egy M motor mozgatja. Ez a váltó fölött foglal helyet, és egy fogaskerékrendszeren át jut el az ereje az aktuátorokig. A kétlépcsős működést a kis aktuátorok szögben való beépítése és egy speciális felfogatási rendszer teszi lehetővé.

Váz:



Ez változott legkevésbé az összes részegység közül. Elsőre nem is lehet nagyon észrevenni, csak a hátulsó részét kellett kompatibilissé tennem az új hátsó felfüggesztéssel, és hozzáadni a karosszériát tartó elemeket.

 A váltó:



Végül mégis úgy döntöttem, kipróbálom, hogyan szuperál a váltó még nagyobb leáttételezéssel. Kissé meglepett az eredmény, hiszen nagyon jól sikerült belőni az áttételeket, és szinte repült az autó az első teszt során. Több próbakör után meggyőződtem a hatékonyságáról, és véglegesítettem az új váltót.
 

A karosszéria:




Az elvetett padlólemez egyik verziója
A legérdekesebb témája ennek a résznek, hiszen erről még egyáltalán nem esett szó eddig. Egyetlen nagyon egyszerű cél vezérelte a karosszéria kialakítását, az, hogy minél jobban hasonlítson az eredeti autóra. Természetesen arra is törekedtem, hogy amennyire lehet, könnyű is legyen, és így beleférjek az előre megszabott súlyhatárba. De ez szigorúan csak a kinézet után következhetett a sorban. Az egyik indok, amiért a BAC Mono lett a kiszemelt megépítendő autó, az a gyönyörű és egzotikus külseje, és ezt szerettem volna a lehető legjobban visszaadni Legoból is. Ez azért volt kihívás, mert sok ívelt és kerek forma van benne, ami elég trükkössé tette a lemásolását, de egy pár kreatív ötletnek köszönhetően elégedett vagyok a végeredménnyel. Eredetileg ugyan padlólemezt is terveztem, de ez a súlyhatár és az alkatrészhiány miatt nem lett benne az elkészült autóban.


A többi részegységhez hasonlóan a karosszéria is modulárisan épül fel. Egész pontosan 12 modulra osztható, ha az SBricket takaró elemeket is beleszámoljuk. A valódi autón nagyrészt elöl található borítás, így a LEGO modell orrnehéz lett. Az eredeti színkombináció fehér alapon fekete és piros lett volna. Ahol tudtam, ezt betartottam, ám mikor a színhelyes alkatrészekből már kifutottam, a maradékkal pótoltam őket, ezért lett kissé papagájos a kinézete.

 


A karosszériához is tartoznak kisebb látványelemek, hogy ne csak minden a funkcionalitásnak legyen alárendelve. Ezek közé tartozik a felnyitható csomagtér fedél, ami jelen esetben elöl található. Továbbá állíthatók a visszapillantó tükrök, és a pilótafülkéből kapcsolható az első fényszóró. Egy kis finomság pedig a bal oldalt a vázat körbeölelve felfutó kipufogócső, akár csak a valódi Mono-nál.

 Teljesítmény:

Vessünk egy pillantást az autó adataira is:
  • A méretarány 1/6,5-es és az SBricken kívül teljesen LEGO elemekből épül fel.
  • Hossza 61 cm, szélessége 29 cm, magassága 17cm és tengelytávolsága 39 cm.


  • A gyári szettek egyik problémája szokott lenni a rossz fordulókör, így ezt már kezdettől fogva el szerettem volna kerülni. A végeredmény 2,5 méter lett.
  • RC Buggy motor felel a meghajtásért, egy Servo motor a kormányzásért, egy M motor a váltó mozgatását, és egy másik M motor a hátsó szárny emelését végzi.
  • Futóműve elöl és hátul független és vonórudas kialakítású.
  • A súlya 2,051 kg, így alig lépte át az előre megszabott súlyhatárt, a 2 kilogrammot. Ebben az a legjobb, hogy ezt még a kisebb méretarányhoz lőttem be, hogy a sebessége még jó legyen, de a végső méretaránynál is sikerült betartani.
  • Ha pedig sebesség, akkor az a becsült 3 km/h alatt maradt valamivel. A legjobb próbálkozáskor 2,71 km/h volt.

   
Még egy bejegyzés lesz köthető ehhez a témához, ami az előadásról szóló videót fogja tartalmazni. 
Ezután egy kisebb szünet áll be. Szétszerelem a Mono-t az alkatrészekért, mert már megvan a következő kiszemeltem, és ha elkészül, természetesen bemutatom, amint tudom.

Végül pedig a videó: