2015. október 11., vasárnap

BAC Mono építése 1. rész

Futóműalap


Sok tervezés és próbálkozás után végre megkezdtem BAC Mono építését!

Egy nagyon nagy munkába fogtam bele, amikor végre elkezdtem megvalósítani az ötleteimet a futóművel kapcsolatban. Sokkal nehezebbnek ígérkezik elkészíteni, mint azt elsőre gondoltam, de hát ez természetes egy ilyen komplikált dolognál, amit ráadásul még senki sem csinált előttem, szóval minden tervezési hibával, gyermekbetegséggel és lehetőséggel csak az építés alatt szembesülök. 
De inkább nézzük, mi kellett nekem ahhoz, hogy megfelelő legyen a futómű, ami majd végül a kocsiba kerül!
Először meg kell találni az adott futómű típus alapvető tulajdonságait:

Mekkora legyen a teljes szélessége?
  • Ehhez fel kell mérni, mekkorák lesznek a lengőkarok, a kerék felrakva, a kerékagy, és mennyi hely marad a futómű között. 

Nekem a 28 cm teljes szélességhez kellett tartanom magam a méretarány szerint, ezért, hogy minél több helyem maradjon középen, a lehető legrövidebb lengőkarokat kell alkalmaznom, de úgy, hogy közben különböző hosszúságúakat használok és a geometriára is figyelek. 

A csapterpesztés és a kerékdőlés megfelelő értékének belövése

Ekkor nagyon fontos a csapterpesztés (kingpin) és a kerékdőlés (camber) pontos beállítása. A csapterpesztés akkor ideális, ha a feltett keréknél a kerék közepét, vagy kissé azon belül éri el a földet tengelye (sárga vonal). A kerékdőlés pedig akkor, ha egy kicsit befelé dől, azaz negatív.
Szintén ide tartozik, hogy a kerékagy sem jó, ha széles. Az az ideális, ha minél közelebb van az alsó lengőkar a kerékagy kerékkel való csatlakozási síkjához

Milyen hosszú legyen?
  • Itt a lengőkarok felfogatási pontjait kell nézni, ahol a vázhoz csatlakoznak, illetve, hogy mekkora hely szükséges a kerék teljes elfordulásához mindkét irányban
Ez általában nem szokott nagyon fontos lenni, de mégis jó, ha a futómű hosszában sem foglal olyan sok helyet, mert így több tér marad a vázban, amit fel lehet használni. Nálam ez is nagyon kritikus, mert a lengőkarok nagyok és széltében is nagy helyet foglalnak. Nem is alul, hanem leginkább felül kell ezt figyelembe venni. A Mono egy nagyon lapos autó, a kerekektől befelé és az autó orra felé is komoly lejtése van a karosszériának, ezért rugózáskor esetleg akadályozhatja a lengőkarokat.

Normál és egy fordított elrendezés, mely több helyet ad a karosszériának

 A második elrendezésnél figyelni kell, hogy a felfogatási pont a vázon ne essen a lengőkar középvonala mögé, mert az rosszul terheli a lengőkart és az akár el is deformálódhat az erőhatásoktól.

Hogyan érem el, hogy legyen utánfutás és kormánytrapéz?
  • Az utánfutás elég egyszerű, csak el kell tolni a felső lengőkarokat. Fontos azonban, hogy az autó hátulja felé kell eltolni, mert ezzel érünk el pozitív utánfutást, javítva ezzel az egyenesfutási és kanyarodási tulajdonságokat. Ha rossz irányba toljuk el és negatív lesz, azzal a kívántak ellenkezőjét érjük el!
Utánfutás
A képen jól látható, hogy egy elég nagy utánfutást (narancssárga vonal) terveztem a függőlegeshez (zöld vonal) képest. Nem szabad ezt se túlzásba vinni, mert az is rossz hatást eredményezhet. Én itt 1,5 egységgel toltam el a lengőkarokat, de lehet, hogy a véglegesen csak 1-el fogom.

  • A kormánytrapézt úgy lehet elérni, ha a kerékagy gömbcsuklóinak síkjától  szemből eltérünk (elől kifelé, hátul befelé)
Enyhe kormánytrapéz

Milyen magas legyen?
  • Ez az adott autótól függ, de a lehető legmagasabb legyen, amit el lehet érni, mert akkor több hely marad egyéb dolgoknak és könnyebb megfelelő geometriát is elérni
  • Figyelni kell arra is, hogy a kerékhez milyen magasságban csatlakozik a futómű
Nekem talán ebből adódik a legtöbb problémám. Ismét csak a Mono lapossága korlátozza a lehetőségeket. Kevés hely marad a lengőkarok között a kormányrúdnak, a vonórúdnak és a stabilizátornak. A lehető legalacsonyabbra kell tenni a felfogatási pontokat a vázon és a kerékagyon is, de úgy, hogy meglegyen a megfelelő hasmagasság is. Ezzel különösen sokat szenvedtem. Íme a próbálkozások: (ezekből nem is mind lett működőképes verzió pl. az utolsó)





Különböző elrendezések

Sok próbálkozás után aztán sikerült végre kitalálni a megfelelőt.

A "jó" elrendezés
Végül ez sem maradt teljesen érintetlen, mert más kerékagyakat is csináltam hozzá, de még nem dőlt el a végleges verzió, talán majd a következő részben.

Egyéb?
  • Lehetséges még, hogy a felső lengőkart szögbe állítom hátrafelé, ezzel jobb rugózási tulajdonságokat adva, de ez még nem biztos
Szögbe állított felső lengőkar
Úgy gondolom, egész sikeres lett ez az alap, mert geometriailag mindent tud, amit szerettem volna.

A neheze még csak most jön, mikor már a közel végleges első futóművet csinálom, ahol rengeteg apró dologgal is kell foglalkozni, mint a vonórudak, rugók, kormányzás stb...., de ezek mellett meghatározza az egész autó kinézetét, méreteit és vázát is.

Ha szeretnétek, hogy külön bejegyzésekben foglalkozzak részleteiben a futómű építésének lépéseivel, akkor kérlek, jelezzétek! Mindenesetre, a teljes első felfüggesztés elkészültekor jön biztosan egy új.

2015. október 4., vasárnap

Blogindító

Blogindítás


Köszöntök mindenkit ezen a blogon! A KockaAutó Blog  azzal a céllal indul, hogy részletesen beszámoljak egy nagy méretű LEGO autó építéséről.

Az egész történet onnan indul, hogy az iskolámban egy Tudományos Önképző Kör működik. Itt tanárok, tudósok, alkalmasint Nobel-díjasok is tartanak előadásokat, de ezek mellett diákok is lehetőséget kapnak és én is szeretnék tartani egy előadást. 

Engem nagyon érdekel kisgyerek korom óta a LEGO, szeretek belőle mindenfélét építeni, különösen járműveket. Első, teljesen saját tervezésű építményem egy kamion volt hagyományos LEGO elemekből építve és onnantól nem volt megállás. Folyamatosan fejlesztettem a készítményeimet és átálltam a technic-re, meglátva a benne rejlő lehetőségeket. 

Ez a konkrét projekt pedig körülbelül egy éve fogalmazódott meg bennem. Ehhez azonban nem volt elég LEGO-m mind minőségben, mind mennyiségben, viszont az álomautó megvalósításához nem volt magamtól elég pénzem, szóval támogatókat kellett keresnem. Ebben egy tanárnőm is nagy segítségemre volt. Az SBrick-kel vettük fel a kapcsolatot, akik nagyon kedvesek voltak hozzám és szinte mondhatni, hogy a két szép szememért küldtek nekem kölcsönbe egy SBricket, illetve egy hosszabbító kábelt. A többi alkatrészt pedig hosszas keresgélés után egy szintén nagyon kedves embertől vettem, aki a Kockafalu web oldalt és áruházat üzemelteti. Ő is adott még nekem egy kis kedvezményt a megvásárolt 42000 grand prix racer, xl motor és servo motor csomag árából.
Most, hogy minden összeállt nekikezdhettem a kigondolt terv megvalósításának végre.

A terv:
  • Az autó, amit összerakok, egy BAC Mono lesz.
  • A méretarány eredetileg 1/8 lett volna, azonban a LEGO 42000 kerekei miatt meg kellett növelnem 1/6.5-re(60.5 cm hosszú, 28 cm széles, 17 cm magas és 39 cm tengelytávú). Ehhez készítettem is egy méretarányos modellt, hogy lássam mekkora lesz az autó és mennyi hely lesz benne (a bukósisakomhoz viszonyítva, hogy fényképről is lehessen érzékelni, mekkora) :
  • A meghajtásáról az xl motor fog gondoskodni, ami egy kétfokozatú váltón át jut majd el a kerekekig.
  • A váz a Mono vázához lesz nagyon hasonló.
  • Lesz egy ön emelő rendszere, amit versenyautókon szoktak alkalmazni kerék cseréhez
  • A hátsó szárny valószínűleg állítható lesz. (manuális)
  • Működő első fényszóró. (manuális)
  • A futóműve lesz talán a legkülönlegesebb. Egy vonórudas felfüggesztés lesz! Ilyet nagyon kevés helyen alkalmaznak a való életben is és MOC-ban (saját készítésű LEGO jármű) még sehol sem láttam, tehát lehetek akár én az első, aki ilyet csinál! Emellett a futómű rendelkezne valóságos geometriával: Utánfutás (caster), csapterpesztés (kingpin), kerékdőlés (camber), stabilizátor (anti-roll bar) és lenne kormánytrapéz (ackermann) is.
  • Az egészet pedig egy SBrick vezérelné.
Nehéz és hosszú munka lesz, de remélhetőleg még idén elkészülök vele, ha az időm engedi.

Ha sokaknak tetszik, akkor későbbi munkáimról is beszámolok majd itt nektek, mert a jövőben is tervezem folytatni a hasonló építéseket.

A következő bejegyzésben a megfelelő első futóműalap megtalálásáról lesz szó, mely hamarosan érkezik.